HIRDETÉSEINK
2026. OKTÓBER 11.
ÉVKÖZI 28. vasárnap
1. Október a Rózsafüzér hónapja. Ebben a hónapban az Anyaszentegyház minden nap együtt, közösségben imádkozza Szentolvasót. A Rózsafüzért a napi szentmise után végezzük.
2. Közeledik Mindenszentek ünnepe és Halottak napja. A korábbi hagyománynak megfelelően kérjük, hogy az újságos asztalra kitett papírra írjuk fel mise-szándékunkat, vagy elhunyt hozzátartozónk nevét, helyezzük be a borítékba, és dobjuk be a ládába.
Mindenszentek ünnepén és Halottak napján ezekre a felírt szándékokra ajánljuk majd fel a szentmisét.
Mindenszentek ünnepe (november 1.) idén vasárnapra esik, Halottak napja (november 2.) pedig hétfőre.
Előre hirdetjük, hogy Mindenszentek ünnepén két szentmise lesz: reggel 9 órakor és este 18 órakor. Mindenszentek ünnepén kötelező a szentmisén való részvétel.
Halottak napján egy szentmise lesz: reggel 7 órakor.
3. Jövő vasárnap országos gyűjtés lesz a Missziók javára.
4. Jövő vasárnap (okt. 18.) folytatjuk a templomi vetítéseket. Mindenkit szeretettel várunk jövő vasárnap délután (16 órakor) a templomban.
5. A hét ünnepei:
Szerda: Szent Kallixtus pápa és vértanú
Csütörtök: Avilai Szent Teréz szűz és egyháztanító
Péntek: Alacoque Szent Margit szűz
Szombat: Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú
Vasárnap: Missziós vasárnap
Mise-szándékok
2026. október 11-18.
| 11. | | 9 óra | Bartók család élő és + tagjaiért |
| 12. | Hétfő | 7 óra | Hálából élő Ferencért |
| 13. | Kedd | 7 óra | + Csaba |
| 14. | Szerda | | |
| 15. | Csütörtök | 18 óra | élő István, Júlia és Zoltán testi-lelki gyógyulásáért |
| 16. | Péntek | | Temetési mise és Temetés: Kormos Jánosné (Albert Éva) |
| 17. | Szombat | 18 óra | |
| 18. | | 9 óra | + Anna és János nagyszülőkért |
„A Parno Graszt együttes jótékonysági koncertet ad a Karitász által támogatott gyermekek javára november 11-én Szent Márton napján 19 órakor, Budapesten, a MOM Kult-ban. Jegyek a jegy.hu-n vásárolhatók. Buzdítjuk a kedves híveket a részvételre!”
A Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület kezdeményezésére, a kerületi Önkormányzattal közösen, Rákospalotai Helytörténeti Fasorban emléktáblát helyeznek el, és emlékfát ültetnek, néhai
Kádasi István, a Rákospalota-Kertvárosi Árpád-házi Szent Margit Plébánia, volt plébánosának emlékére.
A rendezvény helye: Bp. XV. Epres sor, a Magyarok Nagyasszonya Templom felé eső területe.
A rendezvény időpontja: 2026. október 28. 16 óra.